Gondoltam írok egy hírt, hogy értsétek az új téma okát, amely az, hogy eleinte egy másik csapattal készültünk egyesülni, de végül a közös projekt melett döntöttünk, de n már elkészítettem egy témát, melyen kisebb módosításokat alkalmazva Gx Fansub képes lett a téma:P Oldalt láthattok egy szavazást, kérlek szavazzatok. A fejlécekért köszönet Nivelnek. Egyéb kérdéseket várom az üzenőfalon. Egyébként fordítók, designerek, programozók jelentkezését várom, aki szeretné segíteni oldalunk fejlődését. Hozhattok saját projektet oldalunk projektjei közé, demi is tudunk munkát adni. Egyébként nem csak angol nyelvet beszélőket keresünk, lehet orosz, olasz, spanyol, német és végül, de nem utolsó sorban japán nyelvet értő is az illető. Programozóknál bármely programnyelv, kivéve HTML ismerete szükséges. Előre is köszönöm a jelentkezőknek a segítséget.
Ez a hír kiemelt státuszban van, itt is marad, míg úgy nem döntök, hogy leveszem:D
Kisebb szünet után ismét itt vagyunk, és elhoztunk nektek újabb két részt. A részekről annyit, hogy Jacket meggyanusítják, többi a részben:P Ja, és ha valaki átkonvertálná a 720p-s videókat, és feltenné netre, hogy megossza gyengébb hardverekkel küzdő társainak, azt nagyon megköszönnénk. A következő rész címe: "Nagyapa órája"
A hosszú hétvége zárásaként itt van 3 rész, hála Santinnak. Nem tudom, hogy mikor lesz folytatás. Kiemelném, hogy a 80.rész videója hibás, japánban is rosszul lett leadva valószínüleg, ezért 16:40-18:00-ig nincs benne felirat, azt tekerjétek át, ott röviden Jack és Crow bénázik egy sort. A 82. résztől 720pxesek a videók, úgyhogy akinek gyengébb a gépe, most megint rosszul jár, sajnálom, nem tudok mit tenni. A következő rész címe: "Jack Atlas a gyanúsított!"
Yu-Gi-Oh 5D's #78 - ~Újraszületik a rémálom! Machine Emperor Skiel~
Yu-Gi-Oh 5D's #79 - ~ Egy előre nem látott világ~
Hát mit ne mondjak Santinnal nem unatkoztunk ma sem, és már el is hoztunk nektek két új részt, csak győzzétek nézni. Ami a részeket illeti, az elsőben befejeződik az előzőleg megkezdett párbaj, a másodikban pedig kaphatunk egy kis visszaemlékezést, illetve nagy elhatározások történnek amolyan 5D's módra. A következő rész címe: "A Misztikus Szuper Géniusz"
Yu-Gi-Oh 5D's #77 - ~Itt Jön! A Szuper Elit Új Diák~
Itt a következő rész. nem tudom, hogy mikor lesz folytatás, de osszátok be mostantól a részeket, mert érettségiszünet alatt nem biztos, hogy lesz felirat, mert Santin érettségizik, de lehet, hogy lesz helyettese. A történetről annyit, hogy egy újabb kőtábla csapódik be, mely egy újabb szörny megjelenését teszi lehetővé... A következő rész címe: "Újraszületik a rémálom! Machine Emperor Skiel"